*Ádám*
Szombat.
Kicsit idegesen toporgok a tükröm előtt. Utoljára igazítom meg a hajamat, és próbálom rendezni légzésemet. Sosem izgultam még ennyire, mint most, pedig egy tucat lánnyal találkoztam már. Valahogy érzem, hogy ez különleges lesz, valami történni fog. Visszasétáltam a szobámba, eltettem a pénztárcámat, a mobilomat, és a kulcsaimat a dzsekim zsebeibe, és késznek nyilvánítottam magamat. Leballagtam a lépcsőn, majd a bejáraton távoztam.
Lassú léptekkel közelítettem meg a kávézót. Noémi már ott várt rám. Amint meglátott, mosolyra húzódott a szája, de nem tűnt igazinak.
- Szia! - köszönök neki, és ölelem meg. Meglephette a cselekedetem, mert először csak vonakodva viszonozta az ölelést.
- Szia. - enged el.
- Jó látni téged. - mosolygok rá.
- Ja. - vágja oda kicsit flegmán. Hát.. Ez fura volt.
- Bemegyünk?
- Aha. - és már indul is be, engem meg nem várva.
Olyan furcsa ez a lány... Nem is tudom, vajon mi lelte? Kételyes gondolatokkal léptem be a helységbe. Noémi már helyet foglalt egy asztalnál, így én is oda ültem le. Dzsekimet a szék támlájára helyeztem. Miután kényelembe helyezte magát, elővette a bazi nagy telefonját, és nekiállt üzenetezgetni vagy mi a francot csinálni. Persze, gyere el randizni és szard le a srácot! Folyamatosan próbálok vele beszélgetést kezdeményezni, de eddig nem jött össze. Vagy kikerüli a kérdéseimet, vagy csak félválaszokat ad.
Rendeltem két bögre forró csokit, amit nemsoká ki is hoz a pincér. Noncsi kortyol belőle párat, majd kimegy a mosdóba, telefonját az asztalon hagyva. Kaptam az alkalmon, és kicsit bele néztem. Megnyitottam a messengerét és tudatosult bennem, hogy ez a szemét kis khm... ribanc nem csak velem beszélgetett. Gyorsan lezártam, és visszatettem a helyére. Épp időben, mert visszajött. Beleittam a csokiba, majd úgy gondoltam, kicsit kérdőre vonom.
- Noémi, mesélsz nekem egy kicsit arról a bizonyos Attiláról? - teszem fel a kérdést.
- Te belenéztél a telefonomba?! - kel ki magából. - Rohadj meg Ádám!
Hirtelen felpattant a székről, és rám borította a bögréje tartalmát. A fehér pólóm tiszta csoki lett, amit nem hagyhattam szó nélkül.
- Ezt miért kellett? - emelem meg a hangom.
- Még kérdeni mered, te szemétláda?! Hagyj békén, ne keress! Gyűlöllek! - kiabál velem.
- Nem tudod mit szalasztasz el! És tudd meg, leszarom! Egy utolsó kurva vagy, Dávidnak igaza volt! Jó, hogy eljöttem, legalább megtudtam ki is vagy valójában! Egy szipirtyó, nem több! - azzal én is ráborítottam poharam tartalmát, igaz, nem sok maradt benne, de éppen elég ahhoz, hogy tönkre tegye drága neves pulóverét. De az arc, amit ekkor vágott... Felért mindennel. Szóhoz sem tudott jutni a dühtől. Rá kacsintottam egyet, majd ott hagytam.
Boldogan léptem ki az utcára. Lassan sétáltam a park felé, és egy ismerős arc jött velem szemben.
- Szia Ádi! - köszön mosolyogva.
- Szia Veró! Hát te?
Az "idili" pillanatot persze, hogy Naomi zavarta meg. Felém rohant az ijesztően magas sarkú cipőjében. Gyorsan cselekednem kellett, így nem volt mit tenni, megcsókoltam az előttem álló lányt. Szenvedélyesen csókoltam kellemes, eper ízű ajkait. Ajkaink szinkronban mozogtak. El kell ismernem, hogy rohadt jól csókol, bár férfiasan be vallom, ez volt az első csókom. Lassan váltam el az ajkától. Egymás szemébe néztünk, arca enyhe piros árnyalatot vett fel. Zavartan megvakartam a tarkómat, és fordultam az ideges Naomi felé.
- Szemét! - vágja hozzám, majd keze nagyot csattant az arcomon. Aztán mint aki jól végezte dolgát, picsásan távozott.
Innen már csak az volt a fontos, hogy tisztázzam a dolgot Veróval.
- Öhm... Hogy is kezdjek bele... - kezdek bele a magyarázkodásba.
- Várj, had kezdjem előbb én. Mielőtt arra akarnál kilyukadni, hogy nem e ébresztettél bennem reményeket, megnyugtatlak, hogy nem. Tudom, hogy csak a látszat kedvéért csináltad. Viszont be kell vallanom, jól csókolsz. Egy percre majdnem bedőltem neked. - neveti el magát.
- Akkor oké. És bocs, hogy bele rángattalak. Ne lepődj meg ha kapsz tőle egy fenyegető üzit.
- Semmi gond, a helyedben én is ezt tettem volna. - válaszul csak rámosolygok.
- Akkor, ha már itt tartunk... Sétálunk egye? - kérdezem meg.
- Persze. - mosolyog rám kedvesen.
Így indultunk neki a sétának. Szerintem ez egy jó barátság kezdete lesz.
Az együtt töltött órák alatt elég jól megismertük egymást. Igaz, évek óta ismerem már, és rá kellett döbbennem, hogy mennyi mindent nem is tudok róla. Kiderült, hogy odavan a szuperhősökért, a pizzáért, és a boltban kapható sajtos-vajas rúdért. Hogy régóta szeretne megtanulni gördeszkázni, és egyszer körbeutazni a világot.
- Te. Mit szólsz, beugrunk Dávidhoz? - vetem fel az ötletet.
- Miért is ne? - egyezik bele. - Csak nyolc óra lesz, még bele fér.
Így történt, hogy egy szép őszi szombaton, este nyolckor nekivágtunk az éjszakának, hogy beugorjunk Dávidhoz. Az úton elég hangosak voltunk, és egyszer újdonsült barátném nekilökött egy kukának, ami csodával határos módon felborult, a tulajdonos, pedig felkapcsolta a lámpát. Összenéztünk, majd futásnak eredtünk. Két utcával arrébb álltunk meg. Fellélegeztünk, majd ma már sokadjára, nevetésben törtünk ki.
- Milyen messze van még? Szétmentek már a lábaim. - áll meg.
- Megérkeztünk. - mutatok a jobb oldali házra.
- Ó. Akkor menjünk be.
Felsétáltunk a feljárón, majd csengettünk. Hallottuk, amint feltehetőleg Dávid, vánszorog az ajtóhoz és szitkokat szór a késői zaklatójára. Egy keveset még babrált a kulccsal, majd ajtót nyitott.
- Hát ti? - képedt el.
- Sziaaa! - nyújtjuk el az "a" betűt.
- Csak beugrottunk. Zavarunk? - mosolygok az álmos srácra.
- Nem, gyertek be. - áll félre, utat adva nekünk. Amikor Veronika megy el mellette, kicsit furán néz rám, valószínűleg nem érti, miért vele jöttem ide.
- Majd elmagyarázom. - súgom oda neki, mikor elmegyek mellette. Válaszul aprót bólint, majd becsukja az ajtót.
Dzsekijeinket felakasztjuk a fogasra, cipőinket pedig az előszobában hagyjuk. Követtük Dávidot a a szobájába, amikor pedig átléptük a küszöböt, újdonsült barátom máris otthon érezte magát,és elterült az ágyon. Ezen a tettén csak nevettem, barátom pedig furán nézett.
- Én most, ha megbocsátotok, veszek fel egy pólót. - azzal a szekrényéhez ballagott, elővett egy darabot, majd magára húzta.
E cselekedete közben alkalmam volt megcsodálni izmos felsőtestét. Különös, eddig, hogy nem vettem észre, mennyire izmos. És... Én most miért is gondolkozom ezen? Egyáltalán miért beszélek magamban? Kezdem azt hinni, hogy skizofrén vagyok... Nem is rossz gondolat... Na jó, Ádám, leállhatsz.
Veró egyszer csak elkezdett nevetni. Rá kaptam tekintetemet, aminek hatására csak jobban nevetett. Fura lány, az biztos. És ördögi énem ekkor egy csodás ötlettel állt elő. Fogtam magam, és ráugrottam szegény lányra, aki visítozni kezdett. Dávid úgy gondolta, nem hagyhatja ennyiben a dolgot, ezért ő is ránk terpeszkedett. Ennek következtében Veró még hangosabban visítozott. Dáviddal meg csak röhögtünk a szenvedésén. A kínzásnak az vetett véget, hogy barátunk anyukája benyitott, és amikor meglátott minket csak annyit mondott, "Azért védekezzetek!". Rögtön szétrebbentünk.
Egymás mellett feküdtünk az ágyon. Lassan elhatalmasodott rajtam a fáradtság. Így az éjszakát Veróval és Dáviddal egy ágyban töltöttem.
Lassú léptekkel közelítettem meg a kávézót. Noémi már ott várt rám. Amint meglátott, mosolyra húzódott a szája, de nem tűnt igazinak.
- Szia! - köszönök neki, és ölelem meg. Meglephette a cselekedetem, mert először csak vonakodva viszonozta az ölelést.
- Szia. - enged el.
- Jó látni téged. - mosolygok rá.
- Ja. - vágja oda kicsit flegmán. Hát.. Ez fura volt.
- Bemegyünk?
- Aha. - és már indul is be, engem meg nem várva.
Olyan furcsa ez a lány... Nem is tudom, vajon mi lelte? Kételyes gondolatokkal léptem be a helységbe. Noémi már helyet foglalt egy asztalnál, így én is oda ültem le. Dzsekimet a szék támlájára helyeztem. Miután kényelembe helyezte magát, elővette a bazi nagy telefonját, és nekiállt üzenetezgetni vagy mi a francot csinálni. Persze, gyere el randizni és szard le a srácot! Folyamatosan próbálok vele beszélgetést kezdeményezni, de eddig nem jött össze. Vagy kikerüli a kérdéseimet, vagy csak félválaszokat ad.
Rendeltem két bögre forró csokit, amit nemsoká ki is hoz a pincér. Noncsi kortyol belőle párat, majd kimegy a mosdóba, telefonját az asztalon hagyva. Kaptam az alkalmon, és kicsit bele néztem. Megnyitottam a messengerét és tudatosult bennem, hogy ez a szemét kis khm... ribanc nem csak velem beszélgetett. Gyorsan lezártam, és visszatettem a helyére. Épp időben, mert visszajött. Beleittam a csokiba, majd úgy gondoltam, kicsit kérdőre vonom.
- Noémi, mesélsz nekem egy kicsit arról a bizonyos Attiláról? - teszem fel a kérdést.
- Te belenéztél a telefonomba?! - kel ki magából. - Rohadj meg Ádám!
Hirtelen felpattant a székről, és rám borította a bögréje tartalmát. A fehér pólóm tiszta csoki lett, amit nem hagyhattam szó nélkül.
- Ezt miért kellett? - emelem meg a hangom.
- Még kérdeni mered, te szemétláda?! Hagyj békén, ne keress! Gyűlöllek! - kiabál velem.
- Nem tudod mit szalasztasz el! És tudd meg, leszarom! Egy utolsó kurva vagy, Dávidnak igaza volt! Jó, hogy eljöttem, legalább megtudtam ki is vagy valójában! Egy szipirtyó, nem több! - azzal én is ráborítottam poharam tartalmát, igaz, nem sok maradt benne, de éppen elég ahhoz, hogy tönkre tegye drága neves pulóverét. De az arc, amit ekkor vágott... Felért mindennel. Szóhoz sem tudott jutni a dühtől. Rá kacsintottam egyet, majd ott hagytam.
Boldogan léptem ki az utcára. Lassan sétáltam a park felé, és egy ismerős arc jött velem szemben.
- Szia Ádi! - köszön mosolyogva.
- Szia Veró! Hát te?
Az "idili" pillanatot persze, hogy Naomi zavarta meg. Felém rohant az ijesztően magas sarkú cipőjében. Gyorsan cselekednem kellett, így nem volt mit tenni, megcsókoltam az előttem álló lányt. Szenvedélyesen csókoltam kellemes, eper ízű ajkait. Ajkaink szinkronban mozogtak. El kell ismernem, hogy rohadt jól csókol, bár férfiasan be vallom, ez volt az első csókom. Lassan váltam el az ajkától. Egymás szemébe néztünk, arca enyhe piros árnyalatot vett fel. Zavartan megvakartam a tarkómat, és fordultam az ideges Naomi felé.
- Szemét! - vágja hozzám, majd keze nagyot csattant az arcomon. Aztán mint aki jól végezte dolgát, picsásan távozott.
Innen már csak az volt a fontos, hogy tisztázzam a dolgot Veróval.
- Öhm... Hogy is kezdjek bele... - kezdek bele a magyarázkodásba.
- Várj, had kezdjem előbb én. Mielőtt arra akarnál kilyukadni, hogy nem e ébresztettél bennem reményeket, megnyugtatlak, hogy nem. Tudom, hogy csak a látszat kedvéért csináltad. Viszont be kell vallanom, jól csókolsz. Egy percre majdnem bedőltem neked. - neveti el magát.
- Akkor oké. És bocs, hogy bele rángattalak. Ne lepődj meg ha kapsz tőle egy fenyegető üzit.
- Semmi gond, a helyedben én is ezt tettem volna. - válaszul csak rámosolygok.
- Akkor, ha már itt tartunk... Sétálunk egye? - kérdezem meg.
- Persze. - mosolyog rám kedvesen.
Így indultunk neki a sétának. Szerintem ez egy jó barátság kezdete lesz.
Az együtt töltött órák alatt elég jól megismertük egymást. Igaz, évek óta ismerem már, és rá kellett döbbennem, hogy mennyi mindent nem is tudok róla. Kiderült, hogy odavan a szuperhősökért, a pizzáért, és a boltban kapható sajtos-vajas rúdért. Hogy régóta szeretne megtanulni gördeszkázni, és egyszer körbeutazni a világot.
- Te. Mit szólsz, beugrunk Dávidhoz? - vetem fel az ötletet.
- Miért is ne? - egyezik bele. - Csak nyolc óra lesz, még bele fér.
Így történt, hogy egy szép őszi szombaton, este nyolckor nekivágtunk az éjszakának, hogy beugorjunk Dávidhoz. Az úton elég hangosak voltunk, és egyszer újdonsült barátném nekilökött egy kukának, ami csodával határos módon felborult, a tulajdonos, pedig felkapcsolta a lámpát. Összenéztünk, majd futásnak eredtünk. Két utcával arrébb álltunk meg. Fellélegeztünk, majd ma már sokadjára, nevetésben törtünk ki.
- Milyen messze van még? Szétmentek már a lábaim. - áll meg.
- Megérkeztünk. - mutatok a jobb oldali házra.
- Ó. Akkor menjünk be.
Felsétáltunk a feljárón, majd csengettünk. Hallottuk, amint feltehetőleg Dávid, vánszorog az ajtóhoz és szitkokat szór a késői zaklatójára. Egy keveset még babrált a kulccsal, majd ajtót nyitott.
- Hát ti? - képedt el.
- Sziaaa! - nyújtjuk el az "a" betűt.
- Csak beugrottunk. Zavarunk? - mosolygok az álmos srácra.
- Nem, gyertek be. - áll félre, utat adva nekünk. Amikor Veronika megy el mellette, kicsit furán néz rám, valószínűleg nem érti, miért vele jöttem ide.
- Majd elmagyarázom. - súgom oda neki, mikor elmegyek mellette. Válaszul aprót bólint, majd becsukja az ajtót.
Dzsekijeinket felakasztjuk a fogasra, cipőinket pedig az előszobában hagyjuk. Követtük Dávidot a a szobájába, amikor pedig átléptük a küszöböt, újdonsült barátom máris otthon érezte magát,és elterült az ágyon. Ezen a tettén csak nevettem, barátom pedig furán nézett.
- Én most, ha megbocsátotok, veszek fel egy pólót. - azzal a szekrényéhez ballagott, elővett egy darabot, majd magára húzta.
E cselekedete közben alkalmam volt megcsodálni izmos felsőtestét. Különös, eddig, hogy nem vettem észre, mennyire izmos. És... Én most miért is gondolkozom ezen? Egyáltalán miért beszélek magamban? Kezdem azt hinni, hogy skizofrén vagyok... Nem is rossz gondolat... Na jó, Ádám, leállhatsz.
Veró egyszer csak elkezdett nevetni. Rá kaptam tekintetemet, aminek hatására csak jobban nevetett. Fura lány, az biztos. És ördögi énem ekkor egy csodás ötlettel állt elő. Fogtam magam, és ráugrottam szegény lányra, aki visítozni kezdett. Dávid úgy gondolta, nem hagyhatja ennyiben a dolgot, ezért ő is ránk terpeszkedett. Ennek következtében Veró még hangosabban visítozott. Dáviddal meg csak röhögtünk a szenvedésén. A kínzásnak az vetett véget, hogy barátunk anyukája benyitott, és amikor meglátott minket csak annyit mondott, "Azért védekezzetek!". Rögtön szétrebbentünk.
Egymás mellett feküdtünk az ágyon. Lassan elhatalmasodott rajtam a fáradtság. Így az éjszakát Veróval és Dáviddal egy ágyban töltöttem.
***
