*első fejezet*

*Dávid*

Kellemes nyári nap volt. Mint minden tizenöt éves srác, én is otthon punnyadtam a szobámban, és nagyban Lol*-oztam. Meleg idő volt odakint, így semmi esélyt nem láttam részemről a kimozdulásra. 

De ekkor beütött a kénkő, elment az áram, amit persze egy kisebb kirohanással rendeztem le. 

- Dávid! Mi történt? - ront be a szobámba anya.

- Elment az áram!

Elnevette magát. Rendes szülő, az biztos.

- Komolyan, e miatt akadtál ki ennyire? - mondja még mindig nevetve.

- Ez nem vicces! Egy komoly csata közepén jártam, és olyan közel voltam ahhoz, hogy legyőzzem azokat a fránya minionokat! 

- Jól van kisfiam, nyugodj meg, aztán gyere le, apád hozott görögdinnyét. - azzal kiment a szobából.

Megforgattam szemeimet, majd ledőltem az ágyamra. Ekkor megcsörrent a telefonom az éjjeli szekrényen. Meg se néztem ki keres, csak felvettem.

- Igen? - szólok bele.

- Helló Dávid, Ádi vagyok. Van terved délutánra?

- Helló, hát most már nincs. Az áramszünet gallyra vágta a terveimet. Miért?

- Arra gondoltam, lemehetnénk a szabad strandra. Benne vagy?

- Persze! Jön még valaki?

- Kérdeztem Bencét is, de ő nem ér rá, Zoli meg nyaral, szóval nem.

- Rendben. Akkor háromkor a strandon?

- Háromkor, na szia!

- Szia!

Hirtelen, mintha felvillanyoztak volna. Elöntött a melegség, amit nem tudtam mire vélni. Még csak fél tizenkettő volt, de már alig vártam a délutánt. Elképzeltem, ahogy barátom egy fürdő gatyában leugrik az egyik fáról a vízbe, majd lassan kisétál a partra. Izmos felsőtestéről lassan csorognak le a víz cseppek... Várjunk csak! Miért gondolok ilyenekre?! Ő egy srác, ráadásul a legjobb barátom, és még egyszer kihangsúlyozom, hogy FIÚ!

Felálltam fekvő helyzetemből, majd megráztam a fejem, elűzve a bűnös gondolatokat. Lassan ballagtam ki a nappaliba, ahol anya épp vízilabda meccset nézett. Várjunk, hogy-hogy működik a tévé?   

- Anya, miért működik a tévé? - rám nézett.

- Úgy tűnik, hogy csak nálad kapcsolták le az áramot - néz rám ártatlanul. - Sajnálom fiam, de valahogy ki kellett rángatnunk téged a négy fal közül. Ki kéne mozdulnod, nyár van, lógj a barátaiddal, nézzétek a lányokat, vagy bánom is én mit csináltok, csak menj el többször itthonról.

- Jól van. Délután lemegyek Ádámmal a strandra, oké?

- Persze.

Leültem a kanapéra. Kivettem anya öléből a nyulamat, majd simogatni kezdtem a füle tövét. A kis fekete dög fészkelődni kezdett az ölemben, majd beleharapott a combomba.

- Baszd meg Fahéj! Anya, megharapott! - kiáltok fel.

- Így jártál, nem tudok mit tenni. - nézi tovább a meccset.

Így hát fogtam a nyulat, és bevonultam vele a konyhába. Letettem a konyha pultra, majd kivettem egy répát a zöldséges kosárból. Felkarikáztam, beletettem egy kis tálkába, majd a nyulat kivittem magammal a teraszra. Leültem a hinta ágyra. Lassan etetgettem a kis feketeséget, aki örömmel zabálta fel a répa karikákat.
Bealudhattam, mert arra keltem, hogy anya bökdös engem. Hirtelen ültem fel, aminek következtében Fahéj leesett a földre. Észre se vettem, hogy rajtam feküdt. 
- Olyan aranyosan aludtatok! - mosolyog rám anya. - Nézd! Fényképet is készítettem! - nyomja a képembe a telefonját. 
Mit ne mondjak, elég aranyosan néztem ki csorgó nyállal és egy szőrös kis valamivel a meztelen mellkasomon. Ráadásnak, pár répa karika is rám volt ragadva. Most komolyan, ez neki aranyos? Megforgattam a szemeimet.
- És még valami! Ádám keresett telefonon, kérdezte, hogy elindultál-e már.
- Várj! Hány óra van? - pattanok fel a hinta ágyból.
- Háromnegyed három.
- Ó, basszus! - kerülöm ki, majd rohanok a szobámba. 
Gyorsan lerángattam magamról a térd gatyámat, és vettem át egy fürdő nacit. Belebújtam egy strand papucsba és felkaptam a napszemüvegemet. Rohantam a bejárat felé. Az ajtó mellől elvettem a gördeszkámat, majd az utcára érve rápattantam. Mint egy hülye, őrült tempóban hajtottam magam a strand felé. 

Menet közben láttam pár lányt sétálni, akik elég jól megbámultak, és hangos kuncogásba kezdtek. Basszus! Nem vettem fel pólót! Gondolatban jól vállon veregettem magam, de elismertem, hogy igenis vonzó pasipalánta vagyok, ahogy az angoltanárom fogalmazta. Izmos testem van, amit sok sportoló megirigyelhetne. De az ebben a poén, hogy egyáltalán nem járok semmilyen edzésre. A délutánjaim abból állnak, hogy hazajövök, eszek, tanulok, és késő estig nyomom a Lolt.
A következő kanyar után már egyenes út vezetett a célomhoz. Ha lehetett, még gyorsabban száguldottam, de olyan szinten volt a lendületem, hogy belehajtottam egy kátyúba. A deszka kerekei nem gurultak tovább, így sikerült egy hatalmasat esnem a forró betonra. Szerencsére megúsztam pár enyhének nem mondható horzsolással, és biztos vagyok benne, hogy pár napig még sántítani is fogok egy picit. Folytattam utamat, immár gyalog, sántikálva. Lassan sétáltam az emberek közé, mindvégig egy koponyát keresve a sok arc között. Páran rám köszöntek, ezért illedelmesen vissza is köszöntem. A partra érve ledobtam a deszkát a földre, és leültem. És ekkor Ádám bukkant fel a vízből. Lassan sétált felém. Egy szexi mozdulattal beletúrt víztől csöpögő barna hajába, és tisztán hallottam, amint a nem sokkal mellettem ülő lányok hangosan felsóhajtanak. Izmos felsőtestén vízcseppek csordogáltak lefelé, fokozva az érzéki látványt. Már csak a csokis eper hiányzott, és akkor orális élvezetben lehetett volna részünk. És, hogy még kívánatosabbá tegyem, fekete fürdő nadrágja bőréhez tapadt a víz miatt, így kiemelve izmos combja alakját. 
- Szia! - lépett elém. - Hát veled meg mi történt? Smároltál az aszfalttal? - kezd el nevetni.
- Mit ne mondjak kellemes egy találkozás volt, de megnyugtathatlak, hogy az első csókomat nem neki szánom.
- Ó, pedig már kezdtem örülni, hogy a kis Dávid végre nagyfiú lett. Haver, most lelomboztál. - próbál rám szomorúan nézni, de inkább cukinak találom, ahogy legörbíti telt, rózsaszín ajkait, és igyekszik Csizmás kandúrosan nézni tengerkék szemeivel.
- Nem hatsz meg drága. - kacsintok rá, mire sértődötten összekarolja maga előtt a kezeit. Erre persze nevetni kezdek, ő pedig hátat fordít, és a vízhez sétál. Leguggol, majd két marok iszappal tér vissza. - Ö... avval mit akarsz? - hagyom abba a nevetést, és próbálok minél rémültebb arcot vágni. Még jobban közelít, és akkor már biztos voltam benne, hogy mit fog cselekedni. - Ne, ne, ne! - hátrálok, de így sem úszom meg. A két marék iszap rajtam landolt, és lassan csípni kezdte felhorzsolódott mellkasom. - Ezért még kapsz! - fenyegetem meg, és szaladok be a vízbe.

És ekkor még csak sejtettem, de az idő elteltével kezdtem egyre biztosabb lenni benne..

***

*Lol = League of Legends, egy számítógépes játék


Ez lenne itt az első fejezet. Annyit róla, hogy Dávid szemszöge egyenlőre múlt időben lesz, míg Ádámé a jelenben. (A történet ősszel játszódik!) Ha tetszett, kérlek jelezz vissza valamit, örülnék neki :)

*prológus*

*prológus*

Az utcán sétálok. Idegesen túrok bele barna hajamba, majd mélyen beszívom a levegőt és kifújom. Épp a legjobb barátomhoz tartok, hogy elpanaszolhassam neki legújabb bajomat. Befordulok az ismerős kis utcába, majd felsétálok az ismerős bejárón. Dávid már a kapuban vár rám.

A házuk egy takaros kis kocka épület volt, barackvirág színű falakkal. Nem volt nagy, és ezért szívesen jártam hozzájuk. Sokszor jobban érzem magam itt, náluk, mint otthon, pedig szinte mindenem megvan. Kicsit unalmas az a nagy ház, hiába van egy nagy tévém, laptopom, és több gitárom is. És akkor még nem beszéltem a többi cuccomról.

- Hát te? – vigyorog a képembe. – Mi járatban?

- Jöttem egy kis lelki segélyért. – sóhajtok egy nagyot.

Bemegyünk a házba. A cipőmet leveszem az előszobában, majd barátom szobájába vesszük az irányt. Amint átléptem a küszöböt, megcélzom a szépen bevetett ágyat, és birtoklóan elterülök rajta. Dávid csak legyint egyet, és mosolyog rajtam, majd leül az íróasztalánál lévő forgós székre.

- Na, mond, most kivételesen mi a gondod? – szólal meg. – Akarom én azt tudni?

- Van az a lány.. – kezdek bele mondókámba a plafont bámulva. – Úgy érzem, van valami, legalább is részemről, de szerintem ő csak játszadozik. Szerinted mit tegyek? – temetem kezembe az arcomat.

- Fogalmam sincs. Találkozz vele most szombaton, és ha úgy érzed, vágj bele.

- Hát jó.

Noémi, vagy, ahogy a barátai művésznevén hívják, Naomi, az a tipikus lány, aki minden fiúnak bejön. Sokan csorgatják utána a nyálukat, és szerencsésnek mondhatom magam, mert felfigyelt rám, bár nem tudom, komolyak-e a szándékai.

- Haver, figyelsz te rám? – rángat vissza a valóságba.

- Öhm… Persze – válaszolom, próbálva leplezni a zavartságom.

- Aha, szerintem is. Mindegy, nem érdekes mit mondtam. – felkapom a fejem és felülök.

- Idefigyelj. Te vagy a legjobb barátom. Meghallgatsz engem és én is téged. És számít a véleményed, mielőtt még az ellenkezőjével jönnél itt nekem, oké? – bólint. - Kettőnk közül te vagy a jobb barát, mert még mindig eltűrsz engem a sok elkalandozásom és a hülyeségeim ellenére is. Most már idefigyelek, mondjad.

- Csak annyit, hogy ha ez a Naomi összetöri a szíved… A szemedbe fogom mondani, hogy én megmondtam. Nem szívlelem a csajt, de ez ne befolyásoljon téged. – szavai megleptek, de ugyanakkor örültem, hogy így törődik az érzelmi világommal. Nem sok fiú barátomról tudnám ezt elmondani. Talán Zoliról, ő rendes srác.

- Én pedig nem fogok megsértődni.

Hangos pittyenés zavarta meg a társalgásunkat. Előhúztam a telefonomat a zsebemből, és tudomásul kellett vennem, hogy Naomi keres.

Naomi: Szia Ádim, van kedved találkozni? *sok csók szmájli*

Én: szia Naomi, persze. neked a szombat oké? – pötyögöm be gyorsan a választ.

- Na, tán nem csak a kis Naomi az? – szólal meg Dávid enyhe gúnnyal a hangjában.

- De. – sóhajtok. – Találkozni akar, így hát szombaton találkozunk.

Megcsóválja a fejét, majd feláll.

- Kérsz valamit inni? – gyorsan terel, ügyes trükk.

- Nem köszi – vigyorodok el.

- Oké, akkor én kimegyek inni, megvárhatsz. – azzal magamra hagyott a folyamatosan érkező üzenetekkel.

Visszadőltem az ágyra, és folytattam a plafon bámulását. Már eltelt vagy tíz perc, de Dávid sehol sem volt. Így gondoltam, utána megyek. Kommandó üzemmódban közelítettem meg a konyhájukat. Az arca gondterheltségről árulkodott. Hirtelen felállt, megdörzsölte a szemeit, majd elővett a hűtőből egy doboz sört. Megbontotta, majd öntött belőle egy pohárba. Lassan megindult az ajtó felé, így jobbnak láttam gyorsan visszasurranni a szobájába. Épp akkor lépett be, amikor ledőltem az ágyára, és a kezembe vettem a telefonomat, sms-ezést színlelve.

- Még mindig azt a szart nyomkodod? – kérdezi meg.

- Aha- füllentem, majd zsebembe süllyesztem a készüléket. – Mi jót iszol?

Egy pillanatra habozott.

- Gyömbért. – ivott bele a pohárba. Miért hazudott?

- Oké.

Beállt a kínos csönd. Éreztem, hogy mondanom kéne valamit, de nem tettem. Végül ő törte meg a hallgatásunkat.

- És tudod már, mit csináltok majd szombaton? – szemében fájdalmat vélek felfedezni, mikor feltette ezt a kérdést.

- Arra gondoltam, elviszem forró csokizni. – meglepetésemre, fájt kimondani ezeket a szavakat.

- Az Apollóba?

- Igen. – miért érzem azt, hogy nem helyes, amit teszek? Kedvelem Noémit, és szeretnék is találkozni vele, de akkor sem hagy nyugodni a gondolat, hogy lehet mégsem kéne?

***

Helló mindenki!!! J Ez lenne hát a prológus. Remélem felkeltette az érdeklődéseteket, és a későbbiekben is olvasnátok. Szívesen várom a véleményeteket, meg egyáltalán érdemes e folytatni.

És ez a cuki kis Deadpool csak a tiétek! J