*prológus*

*prológus*

Az utcán sétálok. Idegesen túrok bele barna hajamba, majd mélyen beszívom a levegőt és kifújom. Épp a legjobb barátomhoz tartok, hogy elpanaszolhassam neki legújabb bajomat. Befordulok az ismerős kis utcába, majd felsétálok az ismerős bejárón. Dávid már a kapuban vár rám.

A házuk egy takaros kis kocka épület volt, barackvirág színű falakkal. Nem volt nagy, és ezért szívesen jártam hozzájuk. Sokszor jobban érzem magam itt, náluk, mint otthon, pedig szinte mindenem megvan. Kicsit unalmas az a nagy ház, hiába van egy nagy tévém, laptopom, és több gitárom is. És akkor még nem beszéltem a többi cuccomról.

- Hát te? – vigyorog a képembe. – Mi járatban?

- Jöttem egy kis lelki segélyért. – sóhajtok egy nagyot.

Bemegyünk a házba. A cipőmet leveszem az előszobában, majd barátom szobájába vesszük az irányt. Amint átléptem a küszöböt, megcélzom a szépen bevetett ágyat, és birtoklóan elterülök rajta. Dávid csak legyint egyet, és mosolyog rajtam, majd leül az íróasztalánál lévő forgós székre.

- Na, mond, most kivételesen mi a gondod? – szólal meg. – Akarom én azt tudni?

- Van az a lány.. – kezdek bele mondókámba a plafont bámulva. – Úgy érzem, van valami, legalább is részemről, de szerintem ő csak játszadozik. Szerinted mit tegyek? – temetem kezembe az arcomat.

- Fogalmam sincs. Találkozz vele most szombaton, és ha úgy érzed, vágj bele.

- Hát jó.

Noémi, vagy, ahogy a barátai művésznevén hívják, Naomi, az a tipikus lány, aki minden fiúnak bejön. Sokan csorgatják utána a nyálukat, és szerencsésnek mondhatom magam, mert felfigyelt rám, bár nem tudom, komolyak-e a szándékai.

- Haver, figyelsz te rám? – rángat vissza a valóságba.

- Öhm… Persze – válaszolom, próbálva leplezni a zavartságom.

- Aha, szerintem is. Mindegy, nem érdekes mit mondtam. – felkapom a fejem és felülök.

- Idefigyelj. Te vagy a legjobb barátom. Meghallgatsz engem és én is téged. És számít a véleményed, mielőtt még az ellenkezőjével jönnél itt nekem, oké? – bólint. - Kettőnk közül te vagy a jobb barát, mert még mindig eltűrsz engem a sok elkalandozásom és a hülyeségeim ellenére is. Most már idefigyelek, mondjad.

- Csak annyit, hogy ha ez a Naomi összetöri a szíved… A szemedbe fogom mondani, hogy én megmondtam. Nem szívlelem a csajt, de ez ne befolyásoljon téged. – szavai megleptek, de ugyanakkor örültem, hogy így törődik az érzelmi világommal. Nem sok fiú barátomról tudnám ezt elmondani. Talán Zoliról, ő rendes srác.

- Én pedig nem fogok megsértődni.

Hangos pittyenés zavarta meg a társalgásunkat. Előhúztam a telefonomat a zsebemből, és tudomásul kellett vennem, hogy Naomi keres.

Naomi: Szia Ádim, van kedved találkozni? *sok csók szmájli*

Én: szia Naomi, persze. neked a szombat oké? – pötyögöm be gyorsan a választ.

- Na, tán nem csak a kis Naomi az? – szólal meg Dávid enyhe gúnnyal a hangjában.

- De. – sóhajtok. – Találkozni akar, így hát szombaton találkozunk.

Megcsóválja a fejét, majd feláll.

- Kérsz valamit inni? – gyorsan terel, ügyes trükk.

- Nem köszi – vigyorodok el.

- Oké, akkor én kimegyek inni, megvárhatsz. – azzal magamra hagyott a folyamatosan érkező üzenetekkel.

Visszadőltem az ágyra, és folytattam a plafon bámulását. Már eltelt vagy tíz perc, de Dávid sehol sem volt. Így gondoltam, utána megyek. Kommandó üzemmódban közelítettem meg a konyhájukat. Az arca gondterheltségről árulkodott. Hirtelen felállt, megdörzsölte a szemeit, majd elővett a hűtőből egy doboz sört. Megbontotta, majd öntött belőle egy pohárba. Lassan megindult az ajtó felé, így jobbnak láttam gyorsan visszasurranni a szobájába. Épp akkor lépett be, amikor ledőltem az ágyára, és a kezembe vettem a telefonomat, sms-ezést színlelve.

- Még mindig azt a szart nyomkodod? – kérdezi meg.

- Aha- füllentem, majd zsebembe süllyesztem a készüléket. – Mi jót iszol?

Egy pillanatra habozott.

- Gyömbért. – ivott bele a pohárba. Miért hazudott?

- Oké.

Beállt a kínos csönd. Éreztem, hogy mondanom kéne valamit, de nem tettem. Végül ő törte meg a hallgatásunkat.

- És tudod már, mit csináltok majd szombaton? – szemében fájdalmat vélek felfedezni, mikor feltette ezt a kérdést.

- Arra gondoltam, elviszem forró csokizni. – meglepetésemre, fájt kimondani ezeket a szavakat.

- Az Apollóba?

- Igen. – miért érzem azt, hogy nem helyes, amit teszek? Kedvelem Noémit, és szeretnék is találkozni vele, de akkor sem hagy nyugodni a gondolat, hogy lehet mégsem kéne?

***

Helló mindenki!!! J Ez lenne hát a prológus. Remélem felkeltette az érdeklődéseteket, és a későbbiekben is olvasnátok. Szívesen várom a véleményeteket, meg egyáltalán érdemes e folytatni.

És ez a cuki kis Deadpool csak a tiétek! J