*nyolcadik fejezet*

8

Á.

Az év utolsó reggelén korán keltem, ugyanis még sok elintéznivalóm volt az estével kapcsolatban. Az italok és más buli kellékeket már az ünnepek előtt beszereztem, így azokkal nem kellett bajlódnom. Már csak a nyaralónkat kellett kicsit helyreraknom. Apáék most először megengedték, hogy egy kisebb bulit csapjak, de abba már nem mentek bele, hogy a saját házunkban, így ideadták nekem a vízparti ház kulcsait, avval a feltétellel, hogy vigyázok rá.

Öltözés és reggeli után az első dolgom volt, hogy kipakoltam a kocsiba az összes dolgot, amire szükségem lehet az este, és a nap folyamán. A házhoz érkezve először bekapcsoltam a fűtést, majd nekikezdtem a takarításnak. Leporoltam a szerényeket, asztalokat, és egyéb kisebb dekorációért felelős dolgokat. Kiszellőztettem a szobákat, az emeleti szobákban megágyaztam, hiszen lesznek, akik itt fognak aludni. A fürdőszobában is pótoltam a hiányzó dolgokat, majd az órámra pillantva, tudatosult bennem, hogy mindjárt egy óra lesz, és mennem kell az állomásra. Nem gondoltam volna, hogy sok ilyen apró dologgal mennyi idő eltelhet. Elpakoltam a takarítószereket, bezártam a házat, kocsiba ültem, és elindultam az állomásra. Időben jöttem, mert még volt tíz perc a vonat érkezéséig. Kimentem a peronra, ott várva a vendégemre. Az a tíz perc viszont egy órának tűnt. Mintha a mutatónak egy örökkévalóságba telt volna megmozdulnia. Végül a vonat befutott, az emberek pedig lassan szállingóztak le. Felálltam a mellettem lévő padra, hogy jobban láthassam azt, akire várok. Nem kellett sokat nézelődnöm, hiszen hamar kiszúrtam a srácot a nagy hajával. Intettem neki egyet, majd mikor észrevett, leugrottam a padról.

- Helló Szabi! – pacsizok le vele.

- Szevasz! – nevet egyet.

- Milyen volt az út? – kérdezem meg látva a nyúzott arcát, mire olyan „most komolyan” fejet vág.

- Tudod, Sopron rohadt messze van, öt órás volt az út, és majdnem lekéstem a vonatot is. – nevet fel kínosan. – Mázlim volt, hogy tegnap összepakoltam, mert eredetileg reggel akartam, de így, hogy átaludtam az ébresztőm, és majdnem elkéstem, örülök, hogy megtettem. És Ő tudja már?

- Nem, ma a bulin tudja meg. Már ha eljön. Mostanában eléggé a padlón volt, úgyhogy csak remélni tudom, hogy eljön.

- Értem. – mondja csalódottan.

- Hééé, ne szomorkodj cimbora, szeret téged, és te is őt. Minden úgy lesz, ahogy annak lennie kell. De esküszöm, ha megbántod, Dáviddal szétrúgjuk a segged. – nézek rá csúnyán. – De most menjünk, még van dolgunk a házban.

Bepakoltuk a cuccait a csomagtartóba, majd beültünk az autóba, és elindultunk. Út közben rádiót hallgattunk, és nagy beleéléssel énekeltük Az Egy Lány Sétál Domboldalon-t. Nagyon nevettük, amikor elhaladtunk két lány mellett, akik aztán furán néztek ránk. A nyaralóba érve kellemes meleg fogadott minket. Szabival felvittük a cuccait az egyik szobába, majd folytattuk a ház elrendezését. A nappali egy nagy tér volt, és ennek a szobának a két sarkában helyeztük el a két hangfalat. A kanapét a falhoz toltuk, így automatikusan került arrébb két fotel és a dohányzó asztal is. Az egyik hangfal mellett helyeztünk el egy kisebb asztalt a laptopnak, amiről majd a zenét fogjuk szolgáltatni.

- Hallgatunk valami zenét? – kaptam fel a fejem Szabolcs kérdésére.

- Persze, kapcsolj be valamit. – felnyitotta a laptopot majd pötyögött valamit, és nem sokkal később felcsendültek a Rape Me ismerős dallamai.

- Remélem nem gond, nem tudom, mennyire ismered a Nirvana-t, de ez az egyik kedvenc számom tőlük.

- Az a helyzet, hogy nekem is. – nevetek fel.

Feltekertük a hangerőt és nekiálltunk énekelni, ugrálni és tombolni a dalra, amikor csöngettek. Kicsit lihegve, kócos hajjal, és félrecsúszott pólóval nyitottam ajtót.

- Helóó – nyitom ki – Roniiii… - fagyok le. Oldalra nézek Szabira, aki a névhallatán hasonlóan reagált. Gyorsan integetni kezdek neki, hogy tűnjön el.

- Minden oké? – kérdez rá a lány.

- Persze. – nevetek kínomban. – Mi járatban? A buli később lesz.

- Tudom, csak gondoltam segítek egy keveset, megzavartalak valamiben?

- Háááát, ami azt illeti… Khm, én éppen, tudod…

- Ó, óh… Bocsi. – kezd el nevetni miközben az arca lassan vette fel a piros színt. – Nem akartalak megzavarni maszturbálás közben, bocsi. – kínosan felnevetek én is, majd beletúrok a hajamba.

- Nincs semmi gond, akkor este találkozunk, tudod a buliban. Mond, hogy jössz!

- Nem tudom, lehet beugrok, de nem maradok sokáig. Mr. Darcy vár engem az ágyban.

- Azt ne mond, hogy kihagynád a bulimat pár Bridget Jones film miatt!

- Bocsi. – nevet. – De azért nincs harag, ugye? – néz rám kiskutya szemekkel.

- Csak akkor nem lesz, ha eljössz. Ígérd meg!

- Oké – sóhajt-, megígérem, eljövök.

- Jól van, akkor szia, én folytatom a dolgom, amit tudod, abbahagytam…- nézek rá poker arccal.

- Rendben, szia. – azzal megfordult, én meg becsaptam az ajtót.

- Szabooooooolcs! - kiáltok – Jön a csajod este! Ajánlom, hogy szexi legyél!

Fél nyolc fele Dávid megérkezett, kezet fogott Szabival, ő is kellően megfenyegette őt, majd együtt öntögettük műanyag poharakba a piákat a konyhaasztalon. Volt itt vodkától kezdve a whiskey-n át a pálinkáig minden. A pezsgőt éjfél előtt nem igazán terveztük kibontani, így az a hűtőben dekkol még pár órán keresztül. Mikor már nem volt több üres pohár, kibontottunk egy üveg bort, felforraltuk, majd bögréből ittuk odakint az udvaron abban a minimális hóban, ami még megmaradt.

- Bár sose érne véget ez a pillanat. – törte meg a kellemes csendet Dávid. Nem szóltam semmit, ugyanis kíváncsi voltam mire akar kilyukadni, gondolom Szabi is. – Bár örökké tizenhat évesek volnánk, és a barátainkkal lehetnénk még egy kevés ideig, és nem kéne avval törődnünk, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnünk, vagy azon filózni, mit akarunk kezdeni magunkkal a jövőben. Úgy érzem, lassan szétesik az életem. Minden megváltozik körülöttem, és bennem is. Nem az vagyok, mint aki régen. – nagyot kortyol az italából.

- Én már tizenhét vagyok. – szólal meg Szabi.

- Sss, most nem rólad van szó, elrontod a pillanatát! – szólom le szegény srácot. Legbelül úgy éreztem Dávidnak igaza van. A szünet alatt rájöttem valamire. Valami kezd bennem is megváltozni, de egyenlőre, nem tudom eldönteni ez jó-e vagy sem.

- Mindjárt kezdődik a buli, be kéne mennünk. Roni most írt sms-t, hogy elindult. Akkor a terv a következő. Szabi, te kint leszel a konyhába, ha ideér, beküldjük hozzád valami innivalóért, te pedig háttal állsz, majd megkérdezed, kér e jeget. És ennyi. – álltam fel a hóból. – Menjünk, hosszú esténk lesz.

Beérve bekapcsoltam a zenét és a fényeket. Feltekertem a hangerőt, és fogtam egy pohár piát. Nyolc elmúlt, lassan megérkeztek az első vendégek és kezdődött a buli. Dávid a kanapén ülve pásztázta a bulizó embereket, Szabi a konyhaajtóban iszogatott, és nézelődött, én pedig valami lánnyal táncoltam, mikor csengettek.

- Roni, helló, gyere beljebb! – mondtam kicsit hangosan. – Megkérhetnélek, hogy hozz nekem valamit inni? Kicsit megszomjaztam. – kérem meg, mikor beljebb jött.

- Persze. – vág kissé szomorkás képet.

- Hé, mi az? Miért szomorkodsz az én bulimon?

- Hát, tudod, Szabi… Beszéltünk. Valamelyik haverja buliján van. Azt mondta kapcsoljak ki én is egy kicsit, mert tudja, hogy nem jól viselem ezt az akármit kettőnk között, mert ugye rohadt messze lakik, az ország másik végén, és…

- Elég, fejezd be. Ne siránkozz, örülj, hogy van neked, most pedig hozz magadnak és nekem is egy italt.

Sóhajtott egyet, majd megindult a konyhába. Követtem és az ajtófélfának dőlve néztem kettőjüket. Roni meghúzott egy poharat, majd hátulról hirtelen két kar ölelte át. Felnézett a nála sokkal magasabb srácra, majd teljesen elképedt. Egymásra bámultak másodperceken keresztül, majd szenvedélyesen megcsókolták egymást. Hirtelen megszűnt számukra a külvilág, és az volt az ő pillanatuk. Mosolyra húzódott a szám. Örültem, hogy végre egymásra találtak, és én is segédkeztem benne, de ugyanakkor irigykedtem is rájuk. Nehezen, de végül is egymáséi lettek. Nekik megadatott az, ami nekem eddig sosem. Tizenhat éves vagyok, és a korombeliek nagy része már volt szerelmes, én pedig nem. Titkon mindig arra vágytam, hogy legyen valaki, aki szeret, én pedig viszonozhatom ezt.

Visszatértem a nappaliba a bulizó emberek közé. Leültem Dave mellé, aki piával kínált. Elfogadtam a poharat, majd belekortyoltam.

- Na, sikerült?

- Igen, összehoztuk. – mosolygok rá. Pár másodpercig egymás szemébe bámultunk, majd én elfordultam, és újabbat kortyoltam.

Dávid felállt, megveregette a vállam, majd a konyhába ment. Nem sokkal később egy pohárral jött ki. Az egyik sarokban egy sráccal dumált, és iszogatott, és hirtelen, nem is tudom miért olyan kellemes érzés fogott el. Figyeltem, ahogy őszintén nevet, és nagy beleéléssel magyaráz valamit. Végül a srác elköszönt tőle, de hirtelen egy lány ugrott elő a semmiből, és öntötte le szegény srácot, akinek átázott a pólója. A lány szabadkozott, de Dávid nem kerített nagy feneket neki. Levette a pólóját, majd a lány táncba hívta. Látva, hogy az a csaj kihívóan táncol vele, és érzékien mozgatja a csípőjét és simogatja a felsőtestét, valamiért haraggal töltött el. Elvettem róluk a szememet, és másfelé néztem. Sikerült kiszúrnom Szabit és Ronit a szoba másik végén. Táncoltak, nevettek, beszélgettek, elcsattant pár csók. Boldogok. Ez az első dolog, ami eszembe jutott róluk.

Az idő múlását egy idő után nem is nagyon érzékeltem, miután megittam jó pár pohárral az italokból, és élveztem a hozzám simuló testeket a táncolók között. Egy haverom, asszem Bence, sokat piáltam, így kicsit összemosódtak a dolgok a fejemben, megszólalt, hogy tíz perc múlva éjfélt üt az óra. Szabi és én a pezsgőkért indultunk. Kibontottunk három üveggel, majd minden jelenlévőnek öntöttünk, és vártuk a visszaszámlálást. Dávid mellet álltam, amikor megkezdődött a visszaszámlálás.

- 5, 4, 3, 2, 1! – kiáltotta a tömeg. Néhányan megcsókolták a mellettük állókat, és láttam, ahogy Szabi is lassan hajolt oda Ronihoz.

Dávid felnevetett. Valószínű ő is eleget ivott már az este.

- Akarsz csókolózni? – mondta halál komolyan egy kevés haraggal a hangjában. Kissé lefagytam, és csak néztem rá. Elnevette magát aztán kacsintott egyet. – Nézz oda! – mutatott a lépcsőre, ahol Szabi és Roni kézen fogva mentek fel. – Úgy tűnik valakinek legalább jó estéje lesz. – nem szóltam hozzá semmit.

- Tudod, - sóhajtok egyet - nekem kell majd megágyaznom. – meghúztam a kezemben lévő pezsgős üveget. – Üdv 2017. – azzal, Dáviddal egyszerre huppantunk le a kanapéra.

***

BÚÉK!!!!<3

*hetedik fejezet*

D.

Ahogy közeledett az adventi időszak, és a szeretet ünnepe, Roni egyre jobban közeledett az összeroppanás felé (és bevallom, én is). Rengeteg délután nyitottam ajtót neki, és legtöbbször kisírt szemekkel állt a bejáratom előtt. Legszívesebben hagytam volna a picsába azt a hülye meglepetést, és mindenről beszámoltam volna neki. Bár én sem voltam a legfényesebben, még mindig jobban viseltem a helyzetem. Ádámot mostanában nem igazán lehetett látni, de ha mégis összefutottam vele az utcán vagy a boltban, sokszor találtam lányok társaságában. Ilyenkor mosolyogva intettem neki egyet, majd amilyen gyorsan csak lehetett, eltűntem a színről. Ezek után, amíg csak lehetett, próbáltam kerülni őt, hogy ne törjek össze még jobban. De karácsony első napján tudtam, hogy ez nem fog menni. Ezt az estét tűztük ki ugyanis az ajándékok átadására és egy jó kis iszogatós-filmnézésre. Szóval huszonötödikén este megfürödve, ingben és farmerben rohangálva szedtem össze a dolgokat, várva a vendégekre.

- Oké, dvd-k, poharak, üdítők az asztalon, a popcorn készül, asszem megvagyok mindennel. – ellenőrzöm a listámat, amikor csöngettek.

- Szia, Dávid! – mosolygott rám Roni az ajtóból. Arca piroslott a kinti hideg miatt, és egész aranyos volt. Boldognak tűnt, de a szemében egy kevés szomorúságot is fel lehetett fedezni.

- Szia! – jött beljebb. Kabátját elvettem, és felakasztottam a fogasra. – Várj meg a szobámban, mindjárt készítek pattogatott kukoricát. – bólintott, és a szobám irányába indult.

A kukorica már bent forgott a mikróban, amíg tálat kerestem neki. Mikor jelzett a szerkezet, kivettem és a tartalmát a tálba öntöttem. Visszamentem a szobámba. A lány törökülésben ült az ágyamon, és a telefonját babrálta. Melléültem, és átkaroltam, úgy ahogy az elmúlt napokban is tettem. Nem is vettem észre, hogy mikor, de hanyatt dőltünk, és mint egy romantikus filmben, a plafont bámultuk.

- Bár ne fájna ennyire. – sóhajt egyet, majd arcát a vállamba fúrta.

- Tudom, lehetne jobb. Én sem vagyok valami jól. – mondom halkan.

- De talán neked lehet még esélyed, nekem nincs.

- Ne mondj ilyet, nem akarok reménykedni ebben a reménytelen helyzetben. Így is jobban fáj, mint kellene. Az élet ilyen, mind sérültek vagyunk.

- Akkor éljünk túl ebben a reménytelen helyzetben, sorstársam. – suttogja a fülembe.

Percekig feküdtünk ebben a helyzetben, és kellemes csendben hallgattuk egymás szívverését. Elég romantikus helyzet lenne, ha elsiklanánk a tény felett, hogy én meleg vagyok, ő pedig megtört szerelmes.

Újból csengettek. Felkeltem a kényelmes pozíciómból, és siettem ajtót nyitni. Beengedtem Ádámot, majd együtt tértünk vissza a szobámba.

- Szia! – köszönt Roni az újonnan érkezett barátunknak.

- Helló! Boldog karácsonyt! – ölelte át a lányt.  

- Neked is! Akkor, ha már mind itt vagyunk, ideje ajándékozni.

- Rendben, akkor Dávid – néz felém Ádám, - fogadd tőlem sok szeretettel ezt az apróságot. – nyújt felém egy ajándéktáskát, amiben a Gyűrűk ura három dvd-s különkiadása rejtőzött.

- Köszönöm! – nézek rá. – Nagyon tetszik. Tőlem pedig ezt kapod. – adom a kezébe a kis csomagot. Óvatosan kibontotta, majd nagy mosoly ült ki az ajkaira.

- Egy limitált szériás, Marvel-es telefontok, köszi!

- Nincs mit! 

- Az a helyzet, - nézünk össze Ádámmal – hogy mi terveztünk neked egy meglepetést, de sajnos még nem érkezett meg, de aggódj, hamarosan itt lesz. – mosolygunk rá. – Addig is fogadd tőlünk sok szeretettel ezt az aranyos kis plüsspingvint. – húzom elő a hátam mögül az említett tárgyat.

- Semmi gond, és köszönöm. Én csak egy kis apróssággal szolgálhatok. – ad a kezünkbe egy-egy kis dobozkát. – Ez afféle jelképes ajándék lenne. – a dobozkában egy kulcstartó lapult, méghozzá, egy pizza szelet alakú medállal. – Nekem is van, és ha összeillesztjük őket, akkor pont egymásba illenek. Na de, mit nézzünk? – veszik a kezébe a lemezeket. – Van itt x-men, A galaxis őrzői, Őrült, dilis, szerelem, és Kingsman. Én a Kingsman-re szavazok, ti?

- Nekem okés, Ádi?

- Nekem is.

A film elindult, és figyelemmel követtem végig a történéseket, viszont egy idő után eluralkodott rajtam a fáradtság, és lassan lehunytam a szemeimet. Mikor legközelebb felnyitottam, ugyanúgy az ágyban feküdtem, azonban a szobában sötét volt, és két kar fonódott körém. Mozgolódni kezdtem, hogy megtudjam ki is van mögöttem, mikor Ádám azon a mély, szexi hangján belemorgott a fülemben. Óvatosan kimásztam a karjaiból, és szétnéztem a szobán, ahol semmi nyoma nem volt az este nyomainak.

- Mmm… Hová tűntél? – hallottam meg az ágyamban szundikáló fiúnak a hangját. – Mássz visszaaa! – kérlel álmos hangon. – Lécci!

Engedek a kérésének, és a csábító ajánlatának. Bemásztam mellé, és vesztem el karjai ölelésében. Olyan kellemes volt a helyzet, hogy azt kívántam, sose érjen véget ez a pillanat.

- Szeretlek, nagyon-nagyon szeretlek. – suttogta a fülembe.

- Szeretlek. – suttogtam én is.

- Kit szeretsz? – riadok fel Ádi hangjára. Az ágyon feküdtem, ők pedig előttem ültek, és kérdő tekintettel néztek rám. Úgy tűnik mind ezt csak álmodhattam.

- Micsoda? – kérdeztem kissé összezavarodva.

- Álmodtam azt mondtad, szeretlek – mondja, - ki a szerencsés? – húzza perverz mosolyra a száját, én pedig nyeltem egy nagyot. – Nagyon kíváncsi lennék a lányra. 

***

(A/N) hey hey hey! Ezt a részt korábbban, azaz karácsonykor terveztem publikálni, de sajna nem nagyon jött össze, ugyanis sikerült leégetni az ujjamat, majd unokatesóm macskája csikarta végig a tenyeremet, így nem nagyon bírtam gépelni egy pár napig. Szóval sajnálom hogy megvárattam az olvasókat, és utólag is boldog karácsonyt! 

byeee.

*hatodik fejezet*

Á.

Az ominózus eset óta több hét telt el. Azóta az a khm, ribanc, csak párszor keresett, hála az égnek. Én persze mindig leráztam, vagy simán csak fel se vettem a telefont. Viszont a kapcsolatom Ronival mondhatni elég szoros lett. Sulin kívül is kezdtem egyre több időt tölteni vele, amit Dávid sem bánt. Sőt! Gyakran hármasban töltöttük el a szabadidőnket. A lánnyal azóta csak párszor csókolóztunk, bár különösebben nem érintett meg úgy, de szerintem őt sem.

Azonban valami kezdett megváltozni, éreztem. Néha egy-egy együtt töltött délután után furcsa érzés fogott el, mintha valami nem lenne a régi. Mintha ketten titkolnának valamit előlem, és ez eléggé idegesítő. Viszont ahogy közeledett a tél, valahogy mindannyiunknak csillapodtak a kedélyei. Péntek van, ami azt jelenti, hogy filmes estét tartunk méghozzá Dávidnál. Pár csomag pattogatnivaló kukoricát emelek le a polcról, majd néhány dvd társaságában indulok el barátom házához. Út közben elindítok egy lejátszási listát és azt hallgatom. Elöntött a nyugalom, amikor felcsendültek a The 1975 ismerős dallamai. Nem sok számot hallgatok tőlük, de a Robbers-nek valahogy mégis sikerült belepnie magát a szívembe. Amikor megérkeztem, csengetés nélkül léptem be a meleg házba. Levettem a cipőmet és a fogasra akasztottam a dzsekimet, majd Dave szobája felé indultam. Csendben lopakodtam az ajtóhoz, ami résnyire nyitva volt. Halk beszélgetés szűrődött ki, és valamiért úgy éreztem, jobb, ha még nem megyek be.

- Figyelj, semmi gond sincs ebből. Én is hasonló cipőben járok, csak engem épp mindkettő érdekel. Tudom, hogy nehéz, és talán lesz még nehezebb is. – hallom meg Roni hangját. Vajon miről lehet szó?

- De gondolom sohasem estél ilyen szituációba, mint én. – válaszolt megtörten barátom. Basszus, most már nagyon örülnék, ha beavatnának. Egyre jobban furdalja a kíváncsiság az oldalamat.

- Nem, így teljesen nem tudom átérezni min mehetsz keresztül. Amikor először éreztem egy lány iránt többet, mint barátság, megrémültem. Azt hittem valami baj van velem, és sokáig mellőztem a lányok társaságát. Sosem voltam ellenszenves a hasonló emberekkel szemben, de mégis, amikor én kerültem ebbe a helyzetbe, nem tudtam, hogyan kezeljem. Végül, hosszú idő után sikerült ezt elfogadnom. Elmondtam a szüleimnek is, hogy két kapura játszom, és ők azt hiszem jól fogadták. Bár nem tudom mennyire figyeltek oda rám, amikor közöltem velük. Reggeliztünk, és mindketten újságot olvastak, meg a kávéjukból kortyolgattak. Nagy nehezen kiböktem, viszont fel sem néztem az olvasnivalójukból. Csak annyit mondtak, „rendben szívem, mi szeretünk”. Szerintem észre se vették, amikor a tavalyi nyár végén, részegen egy lánnyal smárolva mentünk fel a szobámba.

- Váó, neked aztán csodás életed lehet. – mondja egy kevés gúnnyal Dave.

- Lehet, úgy tűnik, hogy minden okés velem, és virágzó életet élek, de ez közel sincs így. A szüleim sosem foglalkoztam velem túlságosan sokat, és egyke gyerekként elég magányos voltam. Sosem voltak igazi barátaim, és tizenhárom éves korom óta pszichológushoz járok. Depresszióval küzdök, és önbántalmazó voltam. Persze, az én életem tökéletes. – aztán hirtelen valami koppant. Valószínűleg belerúghatott valamibe.

- Nem tudtam. – szólalt meg halkan Dávid. – Sajnálom.

- Nem kell, nincs szükségem több sajnálatra. És Ádám, bejöhetnél. Nem illik hallgatózni.

Lefagytam. Egész testem megfeszült, és szégyentől megtestesülve léptem be a szobába. Dávid az ágy végében ülve nézett fel rám, Roni pedig az ablaknak támaszkodva állt.

- Ha még nem jöttél volna rá a hallottakból, közlöm veled is. Biszexuális vagyok, remélem, tudod mit jelent, és nem vagy annyira hülye. – vágja hozzám a szavakat, kissé dühösen.

- Szóval, ha már itt vagyunk mind, mit nézzünk? – teszem fel a kérdést, a hangulat oldása reményében. – Van nálam Vasember, Napos oldal, és Hőshatos. De ha gondoljátok, nézhetünk mást is.

Végül a Hőshatos mellett döntöttünk. Este hat fele járhatott már az idő, és a film még mindig tartott, amikor Roni hirtelen megállította.

- Ezt nem bírom tovább! – tört ki belőle hirtelen. – Valamit el kell mondanom. Azt hiszem, szerelmes vagyok. – szöktek könnyek a szemébe. – Hónapok óta beszélgetünk, és nem segít, hogy rohadt messze lakik tőlem. Úgy érzem, működik közöttünk a kémia, és csak arra vágyok, hogy láthassam, a karjaimba zárhassam, és megcsókoljam őt. – itt eltört nála a mécses. Arcát kezeibe temette, és halkan sírni kezdett.

Dáviddal ösztönösen karoltuk át, és próbáltuk vigasztalni a megtört szívű lányt. Újból elindítottuk a filmet, hátha valamelyest sikerül lekötnünk vele. Lassan elcsendesült, és már csak azt vettük észre, hogy szemei lecsukódtak, feje pedig a vállamra dőlt. A kezéért nyúltam, és csak ekkor tűnt fel egy apró „sz” betű az egyik ujjára írva. Dávidra néztem, aki szintén a lány kezét pásztázta. Egymásra néztünk, majd szavak nélkül is értettük egymást. Roni telefonjáért nyúlt, majd a kezembe adta. Megnyitottam a névjegyzékét, és letekertem az sz-ig. Rányomtam az egyetlen névre, mely ott sorakozott. Kicsöngött.

- Haló? – szólt bele az illető.

- Helló, Szabi? Makó Ádám vagyok, attól tartok, beszélnünk kell...

***

(A/N) Heló heló helóóóó ez lenne itt a folytatás. Hamarosan elérkezünk a történet egy számomra fontos részéhez, ugyanis az elkövetkezendő pár fejezetben elég aranyos legalább is az én szemszögemből történések sorozata megy majd végbe. Ugyanakkor a következő fejezettől Dávid szemszöge is a jelen történéseit fogja mesélni. 

 Szóval, köszönöm, hogy elolvastad ezt a fejezetet, és várom a visszajelzéseket. Innentől számítsatok heti egy fejezetre, és ha elég aktív vagyok, meglepetés részekre. :3

byeeeee.

*ötödik fejezet*

*Dávid*

Meleg, meleg, meleg, visszhangzik a fejemben. Nem értem, hogy történhetett ez. Mindig is másabb voltam, mint a többi gyerek, de azt nem tudtam, hogy ezért is. Emlékszem, régebben, még kisfiúként sétálgattam anya nővérével, akkor nála töltöttem a nyarat, és láttunk két húsz és körüli srácot, akik egymás kezét fogták.

- Undorító… - csóválta meg a fejét Helga. – Visszataszító és gusztustalan. Figyelj Dávid, - nézett rám – ez rossz, érted? Sose legyél ilyen, jó?

Akkor még nem értettem mit akart ezzel, de most, hogy már eléggé felnőttem hozzá, tudom. Helga mai napig az általam ismert leginkább fajgyűlölő személy. A bizonyos kirándulás óta, rettegek vele egy légtérben lenni. Igaz ritkán látogat haza, de amikor találkozunk, és a szemébe nézek, látom benne azt a gyűlöletet, ami miatt rögtön tovaszáll minden életkedvem. Mindig is ő volt a kedvenc nagynéném, és próbálom nem figyelembe venni ezt a tulajdonságát, de a legutóbbi rasszista kirohanása után, többé a szeme elé sem akarok kerülni.

- Hát ezt nem hiszem el! – állt fel az asztaltól, és csapta le a laptopja tetejét. – Mindenütt ez a gusztustalan undormány megy! Nem elég ezeknek az a sok szégyen és megvetés, amiben élnek?! Még felvonulásokat is rendeznek, hogy még inkább megutáltassák magukat az emberekkel! Az ilyen mocskos és szemérmetlenül gátlástalan embereknek meg sem szabadna születniük!

- Helga… Nyugalom, ez csak egy felvonulás. – próbálta csitítgatni anya kissé dühös nővérét. – Nem csináltak semmi rosszat.

- Ezek betegek! Betegek! Nem érted?! – kelt ki magából. Szóval igen, mondhatni rózsás helyzetbe sikerült belecsöppennem.

Az elmúlt időszak elég nehéz volt számomra. Hosszú időbe telt, míg sikerült elfogadnom, hogy ez vagy én. „Hollósi Dávid vagyok, és a fiúkat szeretem.” Sokáig nem tudtam kimondani ezt a mondatot, mindenféle érzelmi kirohanás nélkül. Egy ideig rengeteget sírtam, tudom ez nem valami férfias, de nem csak a lányoknak vannak érzéseik, és egy srác is kibaszottul szenvedhet néha napján. Szörnyű érzés végigmenni az utcán, avval a tudattal, hogy bármikor kiderülhet az én kis titkom, és akkor felborul az eddigi életem. Magyarország sosem volt híres azt elfogadásról, és szerintem egy nem hetero személynek pokollá tudja tenni az életét a rasszizmus. Sok éve hallotta egy lányról, aki a városunkban élt, és a mássága miatt az őrületbe kergették őt, sajnos épp eléggé ahhoz, hogy véget vessen az életének. Nem ismertem, de most már kezdem megérteni mit is érezhetett akkor. De talán az bánt a leginkább, hogy ebben a városban, ha egy ici-picit is különbözöl, vagy olyan dolgot teszel, ami mások szemében nem kimondottan elfogadott, akkor annak híre megy, és lassan még olyanok is fognak téged utálni és megvetni, akikről fogalmunk sincs, kicsoda. Szóval, szerintem érthető, hogy miért gyűlölöm ennyire ezt a helyet, és most nem csak a városra értem. Gyűlölök így élni, ebben az elcseszett rasszista ország, még elcseszettebb és még rasszistább városában. Szerintem még az is tök mindegy, ha mind a két nem vonz, itt nincs jövőd. Talán egyszer megadatik a kiút innen. És én meg fogom találni. Már csak két évem van az érettségiig, aztán lelépek egyetemre, lehetőleg jó messzire innen, és legfeljebb csak ünnepekkor jövök haza. Nincs értelme itt lennem, de talán sosem volt…

(A/N) hey, kedvem támadt posztolni a következő fejezetet, pedig hiába akartam magam tartani a heti egyhez. szóóóóval loveme<3

valamiféle visszajelzésnek nagyon örülnék:3 

egyáltalán érdemes lenne folytatni? van még érdeklődő?

*negyedik fejezet*

*Ádám*

A reggelünk, hogy is mondjam... Érdekesen telt. De kezdjük azzal, hogy mi történt mikor felkeltem.

A dolog így nézett ki. Dávid kezei és a feje lelógott az ágyról, mellkasával Roni lábain feküdve. Ő viszonylag normális pozícióban feküdt, azt az ici-pici dolgot leszámítva, hogy a fejem szó szerint a mellei közt volt, karommal pedig szorosan öleltem. Az a lényeg, hogy hármuk közül ő kelt fel legelőször, és miután tudatosult benne, hogy hogyan is fekszem rajta, lelökött magáról. Ennek fényében ugye felkeltem, és sikerült tökön rúgnom Dávidot. Fogalmam sincsen, hogy hogyan. Szóval így kezdődött a csodás reggelünk.
- Kéne egy tiszta póló. - szólal meg a lány, mikor már az ágy szélén ült.
- Nekem is. - csatlakozom hozzá.
- Mi lesz velem... - sóhajtott Dávid. - Kizsákmányoltok. - nyitotta ki a szekrénye ajtaját. Elővett két fekete pólót, majd hozzánk vágta. - Tessék, egészségetekre.
Levettem a sajátomat, és átcseréltem a feketére, mire két furcsa tekintet meredt rám.
- Mi van, nem láttatok még embert öltözni?
- Öhm, de... - válaszol Roni.
- Akkor meg? - kezdem élvezni, hogy zavarba tudom hozni.
- Tudod, mit? Nem érdekes. - itt Dávidra néz, majd vissza rám. Attól tartok, tud valamit, amit én nem, és ez zavaró. - Most ha megbocsátasz... - hanyatt fordult nekünk, majd ő is levetette a pólóját. Pár másodpercre alkalmam volt megpillantani fekete csipkés melltartóját, ami meg kell hagyni, elég szexinek bizonyult. De ez sem tarthatott sokáig, mert Dávid pólója máris rajta volt. - Tudom, hogy bámulsz. - neveti el magát, miközben megfordult.
- Lebuktál. - nevet most már Dávid is, amivel sikerült végleg zavarba hozniuk.
- Jól van na. Csak hagyjatok ezzel. - nézek rájuk csúnyán.
- Akkor ezt szívtad, ugyanis még hosszú-hosszú ideig evvel fogjuk megkeseríteni az életedet. - nevet Dave ördögien, amihez Roni is csatlakozik, és immár ketten hozzák rám a frászt.
- Istenem, - fordulok az ég felé, - könyörgöm segíts rajtam. Kikkel kerültem én össze? - hatásszünet. - Na, akkor ma mi jót csinálunk? - váltok témát.
- Hmm... Nekem lenne ötletem. - vág eléggé perverz fejet a lány.
- Haza megyek. - hátrál Dávid. - Basszus, én itt lakom. - és egyedül hagyott minket. Kösz haver, én is szeretlek.
Roni közeledni kezdett felém, aminek következtében én hátráltam, amíg az ágy szélének nem ütköztem. Elém lépett, majd finoman lelökött az ágyra. Lassan mászott fölém, én pedig nagyot nyeltem. Lehúzta rólam a pólót, majd végig simított a felső testemen.

- Srácok… - nyitott be Dávid eltakarva a tekintetét. – Asszem látogatónk van.

Mindketten gyors felpattantunk, én visszavettem a pólót, Roni pedig a füle mögé tűrt egy tincset.

Kisétáltunk a szobából, a lány a fürdőszobába, mi pedig a bejárathoz mentünk. Kinyitottuk az ajtót, és azon nyomban szemben találtuk magunkat egy dühös Naomival. Kezdem belátni, hogy igaza volt Dávidnak, és tényleg egy picsa. Nem értem mit ettem rajta.

- Ádi baba, úgy döntöttem adok még egy esélyt… - egy pillanatra elakadt, és majd kidülledő szemekkel nézett a hátam mögé.

- Hali, lemaradtam valamiről? – lépett mellénk Roni.

- Ez meg mit keres itt?! Eljöttem ennek a suttyónak a házához, hogy tudjak veled beszélni, és itt van ez a ribanc is! – és ebben a pillanatban egy ököl csattant Naomi arcán.

- Hupsz, nem tudtam, hogy ez így működik. – nevet a pillanatnyi sokk alatt lévő látogatóra. Miután feleszmélt, sértődötten horkantott egyet, majd megfordult és elsietett. De még egy utolsót visszaszólt, mielőtt elhagyhatta volna a feljárót.

- A ribanc bánni fogja a pillanatot, amikor megütött, és te is Ádám, amikor őt választottad helyettem! – mi hárman csak felmutattuk a középső ujjunkat, tudat alatt egyszerre, mire horkantott egyet, és elsietett az ijesztően magas sarkú csizmájában.

- Azta. Elvesztette a GPS-ét hogy itt kötött ki? – néz utána Roni.

- Nekem azt mondta, hogy elment Ádiékhoz, és Edit mondta el neki, hogy nálunk aludt. – mondta Dave.

- Hurrá, jó tudni, hogy bármikor rám törhet az az őrült.

- Na mindegy, köszi Dávid a pólót, és hogy itt alhattam. Megyek, mert már várnak rám, sziasztok. – lépett ki az ajtón.

- Szia! – köszöntünk el kórusban.

A konyha felé vettük az irányt. Én leültem az asztalhoz, Dávid meg a hűtőben nézelődött kajáért.

- Kérdezhetek valamit? – szólal meg barátom, miután becsukta a hűtőajtót.

- Persze.

- Mit műveltetek ti az ágyamon, azalatt az öt perc alatt, míg nem voltam bent? Egyáltalán akarom én azt tudni? – ül le velem szemben.

- Nem történt semmi, csak ledöntött, és felém mászott.

- Ooké. Figyelj, nem ismerem őt annyira, de nem akarom, hogy bántódása essen se neki, és se neked, jó?

- Jó.

Fura, de jó érzéssel töltött el, hogy így próbál megóvni engem, és a szívemet is. Ha keresnék, se találnék jobb barátot nála.

- Gyere haver! – hajolok át az asztal felett, és ölelem meg. – Nem érdemellek meg téged, túl jó barát vagy…

***

 Helló helló helló! Tudom, hosszú kihagyással, de itt vagyok. Nem lett olyan hosszú, vagy különösebben jó fejezet, de nem akarok egyenlőre elsietni semmit sem. Remélem nem lett olyan gáz ez a fejezet, de jó olvasást! :)