*kilencedik fejezet*

9

D.

Az újév első reggelén korán sikerült felkelnem. A kanapén feküdtem néhány műanyag pohár társaságában. A redőny nem sok fényt engedett át az ablakon, így kissé sötét volt a szobában. Mivel rajtam kívül még senki sem volt ébren, úgy döntöttem zuhanyozok egyet. A fürdőszoba a tegnapi bulihoz képest elég jó állapotban volt, csak néhány vécépapír guriga volt széjjel a kis helységben. Levettem a tegnapi ruháimat, amik bűzlöttek az alkoholtól és a cigi füsttől, és beálltam a zuhany alá. Lassan folyt rám a meleg víz, és percekig álltam ott, átadva magam a kellemes érzésnek. Végül mégis elzártam a csapot, mert hát vannak itt rajtam kívül mások is, akik nagy valószínűséggel szeretnék igénybe venni a zuhanyzót. Törölközővel a csípőmön léptem ki a kabinból, majd kezemben a ruháimmal hagytam el a szobát. Váltó ruha hiányában, ebben a hiányos öltözetben ültem le a konyhaasztalhoz, ami még tele volt a tegnapi üres poharaktól. Vettem a fáradtságot, és nekiálltam kidobálni a szemetet egy kukászsákba. Mikor végeztem, nekiálltam valami kaja után kutatni a hűtőben. Találtam tejet, meg gabonapelyhet, ami fogalmam sincs miért ott volt, tojást, bacon szalonnát, kenyeret, szalámit, sonkát, margarint, és néhány szószt. Úgy néz ki, Ádám eléggé felkészült, de azt nem értem, a kenyér miért van a hűtőben, na, mindegy. Fogtam a tejet és gabonapelyhet, majd kerítettem egy tálat, és nekiálltam reggelizni. Mikor végeztem, elmosogattam a tálat meg a kanalat, és visszatettem a helyére. Gondoltam meglepem a többieket, így elővettem egy serpenyőt, tojást, bacont, és nekiláttam a sütésnek. A finom illatokra, legalább is gondolom arra, Ádám lépett be a konyhába.

- Jó reggelt! – köszöntöttem.

- Neked is. – válaszolt álmos hangon. – Látom lazán nyomod. – nevet egyet.

- A törölközőre gondolsz? Nincs más ruhám, és nem akartalak zavarni ilyen apróság miatt. Gondoltam inkább megvárom, míg felkelsz és utána zavarlak vele.

- Okéság, akkor egy pillanat és hozok valami göncöt neked. – mosolyog rám, miközben végigmért. Kicsit zavarba hozott a pillantása, ezért visszafordultam a tűzhelyhez. – Finomnak tűnik, ne égesd el. – azzal elsétált a ruhákért.

Idő közben készen lettem a baconnel és a tükörtojással. Kitettem őket több tányérra, majd átsétáltam a nappaliba, és leültem a kanapéra. Elővettem a telefonomat, és láttam, hogy van pár nem fogadott hívásom anyától, meg néhány facebook értesítésem. Mivel különösebben nem érdekeltek, eltettem a készüléket. Anyát felhívom később, lehet, még alszik.

- Tessék! – robogott le Ádi a lépcsőn, majd dobott az ölembe egy melegítőt, pólót és alsót.

- Köszi haver.

- Nincs mit, de legnagyobb bánatomra nem bámulhatom a csodás testedet. – próbál szomorú arcot vágni, majd elneveti magát.

- Haha. – húzom át a fejemen a pólót. Felhúztam a boxert, majd levettem a törcsit, és felvettem a gatyát is. – Amúgy, sajnálom, hogy az este kicsit elhanyagoltalak, dühösnek tűntél.

- Semmi gond, igazából nem sok dologra emlékszek. – túr a hajába, és nevet fel kínjában. – De az határozottan megmaradt, hogy mit kérdeztél. – kezd őrült nevetésbe. Az a gáz, hogy én is.

- Ó, tényleg? – kérdezek vissza zavartan.

- Ó még mennyire, hogy igen. – hurráá.

- Remélem él még az ajánlat. – kacsint rám, és néz rám úgy, hogy menten azt érzem, végem van. Nyelek egy nagyot. Legnagyobb szerencsére nem kellett választ adnom, mert Roni és Szabi lépett be a szobába kézen fogva.

- Sziasztok! – mosolygott ránk a lány. Másnak tűnt. Az arca kivirult, és magabiztosabbnak is tűnt. Ugyanakkor elég jól nézett ki Szabi hosszú ujjújában.

- Jó reggelt! – köszönünk együtt Ádámmal.

- Úgy sejtem, valakiknek jó kis estéjük volt. – mondja pajkosan Ádám, mire mindkettőjük arca pirosabb színt vesz fel. – Gondolom megéheztetek, mennyünk át a konyhába. – azzal mind átvonultunk a másik helységbe.

Reggeli után Ádám elment tusolni, én pedig birtoklóan elterültem a kanapén. Úgy döntöttem, írok anyának egy smst, hogy felkeltem, és legkésőbb este felé otthon leszek. Megnéztem az értesítéseket. Többnyire mind tegnapi bulifotókon való megjelölés volt. Úgy elütöttem az időmet, hogy csak arra figyeltem fel, hogy Ádi vizes hajjal ült le a kanapé elé, és fejét oldalamnak döntötte.

- A gerlepár zuhanyozik. Basszus, mit megadnék azért, hogy tudhassam, mi történik odafent. – sóhajtozik, mire nevetésben török ki. – Most mi az? – emeli rám csodaszép kék tekintetét.

- Semmi. – röhögök tovább. – Csak most eléggé elkalandoztak a gondolataim, hála neked.

Hirtelen csönd lett. Az előttem ülő srác csak nézett maga elé, és hallgatásba temetkezett. Elég fájdalmas arcot vágott, mire felkeltem, és melléültem.

- Min gondolkozol? Valami gond van? – kérdezem halkan.

- Semmi… Csak… Hagyjuk, nem akarok róla beszélni. – temeti arcát a kezébe.

- A legjobb barátom vagy, szeretném tudni, mi bánt. – Fontosabb vagy nekem, mint gondolnád.

- Nem tudom… Mostanában történik velem valami. Nem nagyon tudom elmagyarázni, és félek bevallani is.

- Nekem nyugodtan elmondhatod, elég jó vagyok titoktartásban. – nevetek fel kínosan.

- Félek, elítélsz miatta.

- Nem foglak, ígérem.

- Hát jó. – mély levegőt vesz, majd kifújja. Felemeli a fejét, és mélyen a szemembe néz. – Asszem a fiúkra is bukom.

***